6 perc28 May 2020

Ismerd meg Hollandia tartományait

Hollandia tartományokra van felosztva, szám szerint 12 van belőlük,  s ennek mindegyike székhellyel és saját közigazgatással rendelkezik. Mindegyiknek megvannak a maga sajátosságai, ami adódhat a természeti adottságokból, az ott beszélt dialektusból vagy szokásokból, melyek mind mind sajátos karakterisztikát adnak nekik.

Ebben a cikkünkben képzeletbeli sétára hívunk titeket és végigjárjuk veletek a 12 tartomány sajátosságait. Így ha még csak tervezed, hogy Hollandiába költözz és vállalj munkát, már lesz mindenesetre egy kialakult kép benned és tudni fogod, hogy melyik az a tartomány, mely számodra a legvonzóbb. Bár mindegyiknek megvan a maga szépsége.

Észak-Holland (Noord-Holland) tartományban

  • közel vagy a tengerhez, ugyanis ez a tartomány az ország nyugati részén fekszik. A tartomány nagy részét víz veszi körül: a keleti oldalon tavakkal, a nyugati és az északi oldalon pedig tengerekkel határos
  • található Den Helder városa, ahol kompra szállva áthajózhatsz a Watt szigetek valamelyikére. Ezek közül Texel van a legközelebb, sok holland jár ide nyaralni
  • van Hollandia fővárosa: Amszterdam, mely számos kultúrális kikapcsolódásnak és kikapcsolódási lehetőségnek nyújt helyet. A művészetek rajongóinak például hogy csak a két leghíresebbet említsük:  Van Gogh múzeum és a Rijksmuseum. A focikedvelők ellátogathatnak az Ajax Arénába. Mindezeken felül Amszterdam a csatornáival és a hangulatos épületeivel már önmagában is egy élmény. A fővárost egyébként  a pezsgő éjszakai élet is jellemzi

Dél-Holland (Zuid-Holland) tartományban

  • sok tengerparti üdülőhelyet találsz, mint például: Scheveningen, Noordwijk és Katwijk aan Zee.
  • itt található Rotterdam, Európa legnagyobb kikötője, így a hajózás szerelmesei rengeteg hajót láthatnak
  • Hága, az ország közigazgatási székhelye. A Királyi Palota, a holland parlament épülete és a Magyar Nagykövetség épülete is ebben a városban található
  • mindeképp látogass el Bollenstreekbe, ahol hatalmas virágföldeket csodálhatsz meg ( tulipán, krókusz, nárcisz és jácint)

Zeeland tartományban

  • nyugalom és a nagy terek dominálnak
  • van Delta régió, így több gátrendszert is találsz. Hollandiában az árvízmegelőzés és a vízgazdálkodás kiemelkedően fontos , az 50-es években hozták létre a Deltabizottságot és megszületett a Deltaterv, mely 5 tanácsban foglalva bizosítja Hollandia területi biztonságát úgy, hogy a  kikötővárosok gazdasági érdekei se sérüljenek : így készült el a világ legnagyobb zsilipes gátja. A vihargátat 3 kilométer hosszúra tervezték, és 65 előre gyártott betonpillérből és az ezek közé illesztett 62 acél zsilipből építették meg. A Maeslantkering világviszonylatban is egyedülálló, hisz nincs másik nyitható gát, aminek hasonlóan óriási mozgatható alkatrésze lenne – a Maeslantkering nyitható kapui ugyanis egyenként 240 méteresek
  • egy félszigeten laksz

Észak-Brabant (Noord-Brabant)
tartományban

  • lágy “g”-t használnak
  • mindig hangulatos, ahogy  Guus Meeuwis, egy holland énekes, megénekelte: ‘Olyankor Brabantra gondolok, ahol még mindig gyúlnak a fények’, amivel arra utalt, hogy Brabantban akármilyen késő is van, mindig akad jó társaság
  • úgy mint a többi déli tartományban, itt is minden év februárjában megünneplik a farsangi karnevált. A karnevál idején (1 hétig tart) minden brabanti jelmezbe bújik

Utrecht tartományban

  • a székhely neve ugyanaz mint a tartományé: Utrecht
  • Hollandia legkisebb tartományában találod magad
  • nagyon sok egyetemista tanul, így szinte a hét minden napján találsz lehetőséget a szórakozásra. Maga a város pedig olyan kissé mint Amszterdam, csak kicsiben

Flevoland tartományban

  • található az Észak-Keleti Polder , mely a szárazföld folytatása és a Flevopolder, mely a világ legnagyobb mesterségesen kialakított szigete (tengertől  visszanyert terület)
  • sok a szabad, zöld terület (lombhullató erdők, gyümölcskertészet) található
  • sok híd,  egy 1,3 km hosszú víz alatti vasútvonalszakasz és egy gát kapcsolja össze a szigetet a szárazfölddel
  • körülbelül 5 méterrel vagy a tengerszint alatt

Frízföld (Friesland) tartományban

  • fríz nyelvet beszélik, és sok az őstermelő
  • ritkábban lakott mint pl.: Utrecht, Észak-Holland és Dél-Holland;
  • az emberek minden évben reménykednek, hogy az Elfstedentocht vonalat, mely 200 km hosszú és 11 települést érint, lehetőségük nyílik korcsolyával megtenni. Erre sajnos 1997 óta nem kerülhetett sor. Az útvonal mentén kiépített kerékpárút halad , így biciklin is teljesíthető.

Groningen tartomány

  • itt találod Európa legrégebbi művelt földterületeit
  • földgázban gazdag terület, mely a holland államnak éves szinten milliókat hoz, de egyben hátránya, kára is van, mert az utóbbi időben egyre többször tapasztaltak kisebb földrengéseket Groningenben
  • a Watt szigetcsoport néhány lakatlan szigete s ehhez a tartományhoz tartozik: Rottumeroog, Rottumerplaat és Zuiderduintjes. Ezekre minden évben gyalogos túrát szerveznek.

Drenthe

  • ezt is mint úgy mint Zeeland és Friesland tartományt, a nyugalom, és a sok zöld / természeti terület jellemzi
  • régebben nem volt lakható a ‘heide’ hangapuszták  és a sok helyen mocsaras és ingoványos talaj miatt
  • számos megalit sírt találhatsz itt  (hunebedden). A megalit sírok kőből készített sírkamrák , főleg Hollandia északi részén, külösen sok Drenthe-ben, melyekbe régen több embert is eltemettek. 53 van belőlük Hollandiában, s abból 51 Drenthe-ben.
  • Találod a Drentsche Aa nevű nemzeti tájvédelmi területet, melyet sok hidacska, ér és kis falucska gazdagít

Overijssel tartományban

  • sok a nagy város mint Zwolle, Almelo, Hengelo, Enschede, Deventer, Kampen en Oldenzaal
  • fekszik Giethoorn, melyet Észak Velencéjének is neveznek. Nincsenek utak, hajót bérelve tudsz a kis faluban közlekedni
  • kanyargó folyók, kisebb csatornák és erek találhatók

Gelderland tartományban

  • a legnagyobb tartományban vagy
  • található Hollandia legtöbb kastélya
  • sűrű és nagy erdős terület, gyönyörú tájak és gyümölcstermesztő gazdaságok. Nagyon sok holland kerekedik fel nyáron és tölti a nyarat a Veluwe-on, az achterhoeki és a betuweinél egyaránt. A területhez olyan sok erdő tartozik, hogy akár el is veszhetsz bennük, ha kicsit próbálkozol. Itt találod a Holland Ötöst :  róka, borz, őz, vaddisznó és a szarvas
  • lehetőséged van biciklizni az achterhoeki szőlős mentén

Limburg tartományban

  • találod Hollandia legdélebbi pontját. Ez a tartomány Németországgal és Belgiummal is határos. Megyeszékhelye Maastricht, mely szintén nagyon szép történelmi
  • megkóstólhatod a híres limburgi pudingtortát, mely nevéből adódóan egy tipikus limburgi desszert
  • limburgi dialektussal beszélik a hollandot, ami hasonlít a brabanti dialektusra és a flamand nyelvre

Ez is érdekes lehet!

Olvasson el még néhány blogot ebben a kategóriában

Nyár: a legjobb időszak, hogy felpörgesd a munkakeresést!

3 perc5 August 2020

Érdekességek a holland zenei világból 1.rész : A rock és a pop korszaka

3 perc29 July 2020

Nyaralás: amikor a külföld a belföld

4 perc14 July 2020